Örülne, ha a magántulajdon helyett a dolgok használatának jogosultja lenne nyilvántartva, és a vagyon mértéke szerinti értékrend helyett az egyének közösségért végzett tevékenysége lenne a meghatározó?

Bánná, ha az életét nem a tulajdonosok követelései, hanem a közösség érdekei és a föld erőforrás-készletének megóvása irányítaná?

Ön mindent megtenne érte?

Miért vannak háborúk? Hogy a szomszéd tulajdona vagy területe, azaz az ottani erőforrások az erősebb vagy rafináltabb pillanatnyi érdekszövetség kezébe kerüljenek, azon javak felett egy agresszor rendelkezzen, és mindezt a saját előnyére fordítsa, az adott területen addig élők jogos akaratát és véleményét semmibe véve. Ez a középkori gyakorlat sajnos a mai napig fennmaradt, azonban mielőbbi szemléletváltásra van szükség, mert a cél a nyugodt és kiszámítható, környezetkímélő életvitel fenntartása.

Ha megszűnne a tulajdon, nem kellene érte harcolni, nem kellene a védelme érdekében erőforrásokat lekötni. Mint a természetet, az előállított anyagi javakat és eszközöket is csak használatra kapnánk kölcsön a fogyasztók igényeinek kielégítésére, a társadalom által elismert közreműködésünk szerinti érdemeink alapján. Hiába rohanná le egy szomszédos régió a területünket hódító szándékkal, a természeti javak és a termelő eszközök nem kerülnének a hódító tulajdonába, mert az mind közös természeti érték, közös tulajdon. A hódító az eszközök használatát sem ragadhatja el, és nem fordíthatja saját hasznára, mert a termelésnek a közösség érdekeit kell szolgálnia, megszűnt a profitszerzés lehetősége, tehát a közösség határozza meg az adott területen végzett gazdálkodás megfelelőségét, az ott élők többségi igényei és érdekei szerint. A pontrendszerben a fogyasztó értékeli a terméket, ezáltal adott virtuális pontjaival honorálja az előállítót, ami nem a tulajdonos zsebét gazdagítja, hanem a nyilvánosság szerinti megítélésében és elfogadottságában tükröződik.

A fejlődés motorja nem az öncélú gazdagodás, hanem a társadalmi elfogadottság, a gazdaságosabb és környezetkímélőbb termeléssel kiérdemelt elismerés, amiért az egyén vagy cég prémium pontozásban is részesül.

Amennyiben a hódító a jobb gazdálkodás ígéretével próbálja átvenni a termelést, megteheti, de mivel nincs nemzeti kormány, amit meg tudnának dönteni a kormányzó elit leváltásával, kizárólag az ott élő közösség többsége fogja eldönteni és elfogadni a változás megfelelőségét. Elkergetheti az ott élőket, de ennek hírére az adott területen termelt javak vásárlását a környezet bojkottálja, ezáltal belterjessé válik, és mivel nincs semmilyen haszna a termelőeszközök átvételéből, a hódítás értelmetlenné válik. Hiába kezel egy másik, új közösség pl. egy bányát, annak haszna csak az ott dolgozók pontszerzését eredményezi, amit bárhol máshol is meg tudnak szerezni. A dolgozók nincsenek röghöz kötve, szabadon elvándorolhatnak, biztosítva ezzel bárhol a megélhetésüket. A hódítónak csak a munkahelyek megszerzése lehetne a célja, amivel nem szerezhet előnyt, tehát nincs tulajdonlás, önhatalmú rendelkezés, és ezáltal a haszonszerzés és a gazdagodás lehetősége is ki van zárva.

Vegyünk például egy személyt. A lakása köztulajdon lenne, hiába Ő építette, ez csak a lakhatásának jogosságát biztosítaná, a benne lakó pedig ugyanezért bérleti díjat, azaz pontokat fizetne, mint most. Az új lakás építése társadalmilag – közösségileg pozitív megítélésű, a forrásokat ehhez a közösség biztosítja, és ezért az építő személyeket vagy céget használói előny illeti a pontozásos rendszerben érvényesítve. A berendezési tárgyakat szintén használatba kapná, a pontozás alapján azt tőle levonva és a gyártónak adva. Mikor a lakás vagy a berendezési tárgyak örökös híján felszabadulnak, nyilvános börzén kerülnek ‘kiutalásra’, így kerülnek más személy használatába. A feleslegessé váló tárgyak és eszközök szintén nyilvános börzén kerülnek újra kiutalásra, feltéve, hogy még használhatók, mert ellenkező esetben a használhatatlan tárgyakat annak gyártója köteles visszavenni, megjavítani vagy újra hasznosítani, ezáltal csökkentve a huladék nem kívánatos felhalmozódását.

Az ingyenes, feltétel nélküli alapellátáson felüli élelmet, ruházatot, közlekedést és szolgáltatásokat szintén a birtokolt pontszámai alapján vehetné igénybe az egyén. Az egyetemes pénz mint fizető eszköz megszűnne, helyette a digitálisan nyilvántartott és vezetett pontozásos rendszer lépne életbe, az egyes természetes és jogi személyekre lebontva. Nem volna szükség banki hitelezésre sem, mert a társadalmilag megítélt rang alapján automatikusan jogosult lenne eszközöket és berendezéseket használni (nem megvásárolni és tulajdonolni!), a közösség érdekében, és a régió által meghatározott igény szerint végzendő, szabad elhatározásából önként vállalt termelő tevékenységéhez.

A közös tulajdon jelenleg (mint a szocializmusban) gazdátlan, annak használója nem érzi kötelességének a használatba vett javak gondos kezelését, karbantartását, javítását. Amennyiben minden eszköz köztulajdon lenne, amit a közösség érdekében jól kell kezelni és hasznosítani, az egyének gondolkodása és viselkedése is megváltozna, mert a használat során keletkezett kár esetén a használónak a bérleti pontszámon felül a károkozás miatt is levonódik pontszám, mivel a hibás eszköz lecserélő pótlásakor értékelésre kerül az addigi használat minősége. Az ilyen pontlevonásokkal az egyén nyilvános értékelése is romlik, tehát egy tudatos felhasználó ezt nem kockáztathatja.

Mindemellett fontos, hogy a termelő üzemek létesítése minél környezetbarátabb legyen, nagyobb pontszám jár a kisebb környezetkárokkal járó, kevesebb energiával megvalósuló, és minél hosszabb élettartamú létesítmények által előállított termékekért.

Tulajdon nélkül megszűnnének a cégek tulajdonlásáért folyó versengések, nem kellene attól félnie a cégtulajdonosnak, hogy különböző manipulatív eszközökkel elveszik tőle a jól működő és jövedelmező céget. Nem a profittermelés határozná meg a céget, hanem a dolgozók és a terméket felhasználók megelégedettsége. Hiába működne egy gyár, ha az ott dolgozók, valamint a termék vásárlói nem díjaznák ezt elegendő pontszámmal, a gyárat bezárás fenyegetné, amennyiben nem változtatnak a körülményeken a közösség megelégedésére.

Nincs tulajdon, mindent csak használatra kapnak a dolgozók, és a felhasználók megelégedettsége alapján kapott pontok tartják működésben a céget, vagy utasítják el a szolgáltatást. Ha a népítélet nem tartja megfelelőnek a tevékenységet, akkor azonnal másnak kell használatba adni az erőforrásokat, vagy ha nincs erre érdeklődő, akkor be kell szüntetni azt, és olyan tevékenységet kezdeni, ami a köz megelégedésére számíthat.

A tulajdoni lap szerinti tulajdonosok, a cégalapításkor bejegyzett alapítók, vagy az eszköz vásárlásakor feltüntetett vevők mellett a termelőeszközt aktuálisan használók feltüntetésével és átruházáskori folyamatos követésével lehet elkezdeni a használói alapú rendszer bevezetését. Amennyiben egy eszközt éppen nem használnak, azt igénylés alapján átveheti egy másik egyén vagy szervezet, de nem kötelező azt visszaadni az előző használónak, mert az eszközök egy folyamatos körforgásban vannak. Ebben a rendszerben minden használónak érdeke az eszközt jó karban tartani, mert ellenkező esetben a következő igénylő a használhatósághoz szükséges javítás pontértékét tőle fogja levonni. Ez a rendszer más, mint a szocializmusban bevezetett ‘miénk a gyár’ elv, ami alapján mindenki szabad belátása szerint vitte el a megkívánt eszközöket, következmények (pl. kártérítés vagy bér csökkentés) nélkül. Itt egy gyári munkás érdeke az, hogy a rá bízott szerszámokkal megfelelő munkát végezzen, mert ellenkező esetben a termék az azt felhasználók értékelésénél elbukik, a gyár termelése leértékelődik, és így a munkás kevesebb pontot fog kapni a munkájáért. Közvetlen visszahatás alakul ki a végzett munka és az eredmény azonnali értékelése miatt. Ennek a folyamatos és azonnali visszajelzésnek köszönhető a fejlődés megfelelő irányba terelése.