Örülne, ha nem a megélhetésért, hanem az alapellátáson felüli szolgáltatások eléréséért és jobb életkörülmények biztosításáért kellene munkát vállalnia?

Bánná, ha munkahelyének választását nem annak jövedelmezősége, hanem az Ön ambiciója által önként és kedvvel vállalható feladatok határoznák meg?

Ön mindent megtenne ezért?

Elavultnak tartom a munkaadói – munkavállalói alkalmazotti rendszert, mert nem ösztönzi az egyént a teljesítményre. A munkaadó a legtöbb munkát akarja behajtani a legkevesebb fizetésért, a munkavállaló viszont a legkevesebb munkát akarja elvégezni a legtöbb fizetésért. A multiknál is csak feszítik a tűréshatárokat a követelmények folyamatos emelésével, miközben a teljesítések ellenőrzésére is hatalmas energiát fordítanak.

Ha az egyének szabad vállalkozók lennének, akkor minden egyénnek úgy kellene megállapodni és leszerződni a megbízójával, hogy egy meghatározott feladatot kap, és annak megfelelő időben és minőségben történő elvégzésekor – amit a vásárlók és felhasználók pozitív véleménye és visszaigazolása támaszt alá – kapja meg a pontozásos ellenértéket. Így érti meg az egyén, hogy úgy kell tevékenykednie, hogy az a megbízójának, áttételesen a környezetnek és a közösségnek megelégedésére szolgáljon. A megbízó mérlegelheti, hogy az adott feladat ellátásáért mennyi pontot irányoz elő, a vállalkozó pedig eldöntheti, hogy azért a pontért hajlandó-e elvégezni az adott feladatot. Nagyon fontos lenne a tevékenységi körök közötti érték-rangsor felállítása, hogy folyamatosan az egyes tevékenységek az egymáshoz való viszonyításuk szerint egyensúlyban maradjanak, azok társadalmi megítélése szerinti hasznossága alapján. Ne legyen lehetőség olyan ügyeskedésre, amely jelenős anyagi előnyt biztosít csupán pl. a betöltött pozícióból fakadóan.

Természetesen egy feladatot a felhasználók igényei szerint kell meghatározni, nem pedig egy cégvezető önkényes döntése alapján, mert amennyiben a tevékenység nem éri el a közösség elfogadó elismerését, úgy az érte járó pontokat sem kapja meg és könyvelheti el a cég, és ezzel együtt az ott munkát végző egyén is pontok nélkül marad.

A munkahelyeket elsősorban az egyes régiókban kell létrehozni, ĥogy a dolgozók helyben maradása tartósan biztosítva legyen. A feltétel nélküli alapellátás miatt az egyének nincsenek kényszerítve lakóhelyüktől távoli munkavállalásra, így a helyi régiós igények, pl. a szolgáltatások ellátásával is biztosíthatják pontszerzésüket. Ezen szolgáltatások nem válthatók ki a mesterséges inteligencia bevonásával, mert az aprólékos egyedi, változó helyszínű kézi, szervíz jellegű munka még nem robotizálható, az csak a futószalag szerű munkavégzésre koncentrálódik. Az automatizált termelés által felszabaduló munkaerő az ilyen aprólékos kézi tevéjenységekre, mint pl. a szervízelésre, javításra, illetve az újrahasznosításra vehető igénybe.

A feltétel nélküli alapellátás megszünteti az olyan mondvacsinált felesleges tevékenységi köröket is, mint pl. a közvetítők, tanácsadók vagy piackutatók, statisztika készítők és elemzők, ezen tevékenységeket is csak önszántukból végzik az erre késztetést érző egyének a helyi kereslet függvényében.

Az automatizálás és a robotok, valamint a mesterséges inteligencia által kiváltott emberi munka szükségszerűen a magasabban képzett irányító munkaerő keresletét növeli, amihez az oktatási és továbbképzési hálózatot kell fejleszteni, ezzel a szellemi irányító munkaerő igényt kielégíteni, valamint a kutatás – fejlesztés irányába tolni a szellemi erőforrásokat. Nem utolsó sorban ekkor lehet megőrizni és folyamatosan biztosítani a mesterséges intelligencia feletti emberi kontrollt.