Örülne, ha tanulásához vagy továbbképzéséhez szabadon részt vehetne az érdeklődésének megfelelő oktatásokban, minimális térítéssel, akár távoktatási keretek között is?

Bánná, ha emellett kötelező vizsgarendnek kellene eleget tennie bizonyos jogosultságok megszerzéséért?

Ön mindent megtenne érte?

A pontrendszerben egy iskolába bárki jelentkezhet a nyelv- és a szükséges alapismeretek birtokában, de el kell fogadnia az előírt időkorlátot a záróvizsga letételéhez. Nincs tandíj, az a feltétel nélküli alapellátás része. Az általános iskolák személyes részvétellel oktatnak, mivel ez idő alatt a kisdiákok felügyeletét is el kell látni. Az iskolák ‘díjazása’ a diákok értékelése, alsóbb iskoláknál a kisdiákok szüleinek pontozása, valamint a diákok által elért tanulmányi eredményeik alapján történik, nem egy központi felügyeleti szerv által meghatározott költségkeretet kellene beosztaniuk. A tanárok minősítését szintén a diákok értékelése adná, valamint a tantárgyi záróvizsga eredmények alapján mérlegelve kerülnének meghatározásra. Az iskola által kiérdemelt, központi alapból származó pontok fedeznék a tanárok díjazását, és az iskola üzemelési és fenntartási költségeit is. Pontokat adnának pl. az onnan kikerült diákokat befogadó felsőbb iskolák vagy cégek is, megelégedettségük szerint.

A felsőfokú iskolák rangsorolását a felvételre érdeklődők száma adná, aminek csak a végzősöket alkalmazó régiós munkahelyek száma lenne korlátja. Mivel az oktatás itt már digitálisan folyna, az előadó tanárt bárki meghallgathatná, és konzultálhatna korlátlanul, de alapvetően digitálisan. Így nem kell az egyéneknek a csoport vagy az osztály különböző képességű és lehetőségű tagjai szerint a tananyag elsajátításának idejét kényszerűen korlátozni. Az időszaki számonkérések személyesen is történhetnek, ahol a diákok egymással és tanáraikkal is találkozhatnak és kunzultálhatnak, hogy megismerjék egymás egyéniségét és tudásszintjét. A követelményi szintek rendszerét a régiók összehangolt elvárása adná.

A szemléletmód változást az oktatásban is el kell kezdeni. Nem elegendő a szülők tudatos életvitel-változtatása, amit a gyermek elfogadhat és lemásolhat, mert ezeket a különböző fokú szemléleteket egy közös vezérelvnek kell összefognia, és ez alapján a közösség többsége által kinyilatkoztatott alapelveket elfogadtatnia. A generációk változásával együtt fejlődnie kell az alapelveknek is, nem avulhat el folyamatosan az ismeretanyag, ami a jelenlegi oktatás egyik jelentős hibája.

Nem a lexikális tudást, nem is az esetenként belemagyarázott dogmákat kell egy iskolának átadni, hanem a szemléletmódot kell megváltoztatnia, szabad gondolkodásra késztetnie. Mai digitális világunkban inkább az elektronikus eszközök használatára kell megtanítani az egyéneket, és azokat a technikákat fejleszteni, hogy ki tudja választani a diák az információ-özönből a megfelelő adatokat a helyes döntéshez. A számítógéppel történő tanulást egyébként a különböző egyének a képességeikhez jobban igazodóan, játékosabban, vagy optimálisabb tempóban tudják alkalmazni, és a tanárnak csak eseti kontrollal kell segítenie, amennyiben jelentős lemaradást vagy félreértést jelez neki a diák gépe. Nem kell ebben az esetben egy diáknak az osztály többi tagjára várni egy példafeladat megoldásnál, amikor Ő már megértette és helyesen felhasználta a szükséges anyagot. Személyre szabott tanulási tempóval optimalizálni lehet a tudás megszerzéséhez szükséges időt, lehetőséget adva a gyorsabb előrehaladásra. Nagy előnye lehet ennek a digitális oktatásnak, hogy nem tudja megzavarni a figyelmet egy renitens diák poénkodó közbeszólása, aminek kizárásával a tanár munkája jelentősen egyszerűsödne, nem kellene fegyelmeznie (amihez egyébként semmi hatásos eszköze sincs jelenleg), a renitens diák kénytelen lesz a tudásával érvényesülni.

Egy fiatal diáknak az alapismeretek elsajátításával a gyors és helyes eredmény elérése jelenti a vizsgakövetelményt, ehhez kell megtalálnia a szükséges, rendelkezésre álló eszközöket, és egy tanulócsoportban az eltérő eredmények összehasonlításával kell az oktatónak a helyes irányt megmutatnia. Alapkövetelmény, hogy mindenkinek legyen eszköze, amin bármikor elérheti a digitálisan rendelkezésre álló tankönyveket, munkafüzeteket, feladatlapokat, és digitálisan adhat számot a tudásszintjéről is. Felesleges tömegesen tankönyveket nyomtatni, hiszen a tananyag folyamatosan változik, bővül, frissül, még egy éven belül is újra kellene kiadni azokat, ezért praktikusan a digitális rendszer naprakészen tartható, a nyomtatás és terjesztés számottevő költségei pedig teljesen megtakaríthatók. Ebben az esetben nem kellene súlyos táskákat cipelni, nem lenne probléma az otthon felejtett házi feladattal, csak ha az a diák hibájából nem készült el mégsem.

Mindezek mellett azonban a kisiskolásoknak a kézzel írás elengedhetetlen a megfelelő agyi fejlődéshez, de véleményem szerint érintő képernyős laptoppal ezt is lehet digitalizálni, sőt, a leírt formák kiértékelését és javítását is azonnal meg lehet tenni. Napjainkban még nem tudunk olyan tanító robotokat alkalmazni az iskolákban, amik egy ember tárgyaló képességével, főleg egy jó tanár érzelmi befolyásával és ráhatásával bírnak, ezért a személyes közreműködés az oktatásban egyelőre elengedhetetlen. A gondolkodásra serkentésnek kell előtérbe kerülnie, ehhez kell a tanárnak megfelelő késztetést és segítséget nyújtania, a digitális környezet maradéktalan alkalmazásával.

A napjainkig fejlesztett digitális algoritmusok már elérték azt a szintet, ahol a feladat megfogalmazására helyes válaszokat tudnak adni. Ezt felismerve a diákok jelentős segítséget kapnak egy házi feladat kidolgozásához, ezért a számonkérésnek újabb formáit kell kidolgozni, ami a kreatív gondolkodást és a megszerzett tudás alkalmazását részesíti előnyben. Kényszerűen a számítógépet használó vizsgázónak szigorú digitális kontroll alatt kell a tudásáról számot adnia, de ehhez az interneten található adatokhoz hozzáfé, viszont az eredményt egyénileg és meghatározott idő alatt kell előállítania. Igy kiküszöbölhető a csalás lehetősége.

A vizsgakövetelmények rendszerét sem lehet régi formájában megtartani, hiszen ha a tananyag folyamatosan változik, a vizsga kérdéseket is ehhez kell módosítani. A tanároknak is meg kell ismerniük a régió és munkaadói által megkövetelt elsajátítandó ismeretanyagot, és ennek elsajátításával kell felkészíteniük a diákokat a vizsgákra. Lehet a tanároknak mozgástered adni az elsajátítandó ismeretek szelektálásához vagy bővítéséhez, azonban a tárgabb régiók igényeit mindenképpen figyelembe kell venni. Valamilyen módon egy ilyen központi vizsgának összehasonlíthatóvá kell tenni a vizsgázók tudás szintjét, ezért nem engedhető meg, hogy az egyes iskolák önállóan állítsanak ki bizonyítványt a tudás szint önhatalmú besorolásával. Ezt legfeljebb az iskolájában továbbtanuló, magasabb évfolyamba lépő diákoknak lehet megadni, azonban másik iskolába kerüléshez elengedhetetlen az érintett régióban általánosan megkövetelt tudás elsajátított szintjéről központilag számot adni.