Örülne, ha életéhez és tevékenységéhez nem kellene pénzügyi kölcsönöket igénybe vennie, hanem a támogatást igénylő fejlesztései hasznosságát a közössége bírálná el azonnal, és elfogadás esetén forrásokat is biztosítana hozzá?

Bánná, ha ehhez teljeskörű nyilvánosságra kellene hoznia elképzeléseit, fejlesztési terveit?

Ön mindent megtenne ezért?

Az emberek rá lettek nevelve arra, hogy minél jelentősebb tartalékok képzésével érezzék magukat és családjukat megfelelően biztonságban. Kinek jó ez? A bankoknak mindenképpen, mivel ezt a megtakarítást általában náluk helyezik el az emberek kamat reményében, viszont a bank ezt a vagyont a saját tulajdonosai – befektetői hasznára tudja önkényesen, mindenféle manőverezéssel maximalizálva forgatni – kezelni. Minderre nem volna szükség, ha az emberek biztonságérzete a feltétel nélküli alapellátás okán eleve biztosított. Ez a látszólagos biztonságérzet ösztönzi az embereket mindenáron valamiféle jövedelmező munkavégzésre, még ha azt a munkát utálattal, a legcsekélyebb öröm vagy önmegvalósítás érzése nélkül végzik is. Ez a csapda, a modern rabszolgatartás rendszere. Mennyivel boldogabbak lennének az emberek, ha örömmel, kényszer nélkül végeznék önkéntesen vállalt munkájukat!

Amennyiben akár vállalkozása, akár saját életkörülményei fejlesztéséhez szüksége van forrásokra, jelenleg támogató finanszírozóhoz, azaz bankhoz kell fordulnia, ahol nem a feljesztésének elfogadhatósága vagy támogathatósága, hanem a banknak a megtérülés garanciája, ehhez a személyének vagy cégének az anyagi helyzete a döntő. A hitelt nyújtó bankot csak az érdekli, hogy az általa finanszírozott fejlesztésre nyújtott pénzeszköz minél hamarabb és minél nagyobb haszonnal megtérüljön. Ismét az üzleti haszonszerzés dominál, nem pedig a fejlesztés közösség számára kívánatos, elfogadható, vagy elutasítandó volta. Ráadásul a hitelt felvevőnek olyan biztosítékokat kell felkínálnia a hitelezőnek, amivel bármikor megzsarolhatja és ellehetetlenítheti a hitelt nyújtó a fejlesztés megvalósítása, és a hitel teljes visszafizetése során. Tehát a hitelt felvevő sem érezheti biztonságban magát vagy cégét, ki van szolgáltatva a hitelezőnek, illetve a hitelező mögött álló érdekköröknek. Hiába hangoztatják, hogy a hitelező gondoskodik a hitelt felvevőről, hogy az folyamatosan törleszteni tudja a kölcsönt, igazából a hitelező soha nem jár rosszul, mivel rengeteg biztosítékot kötött ki, hogy bebiztosítsa magát bármilyen esetre. Tehát a bank csak a saját hasznával törődik mindenáron.

Ráadásul a bankoknál vagy biztosítóknál elhelyezett pénzből egyre nagyobb mértékben keletkezik látszólagos pénz, amit a bankok a hitelezésük során, a tőzsdék pedig a kriptovaluták kereskedésével gerjesztenek, kizárólag a befektetők látszólagos haszonszerzéséért. Ezek a pénzek nem kézzel foghatóak, ebből nem lehet terméket vásárolni, ez kizárólag az üzleti mesterséges és kapzsi haszonszerzés célját szolgálja a közösség fejlődése helyett. Mindennek az alapja a feltétlen bizalmon alapul amit a pénzintézetek felé tanúsítunk önmagunkat is becsapva, hiszen abban a pillanatban, ahogy ez a látszólagos pénz a kizárólag digitálisan nyilvántartott rendszer bedőlésével összehomlik, az egész befektetés köddé válik, luftballonként kipukkat, megsemmisül. A bankok egyre nagyobb mértékben használják ki ezt a bizalmat és spekulatív módon sorozatosan visszaélnek vele. A befektetett pénzünkért minimális kamatot adnak, a kihelyezett hiteleik viszont nagyon drágák, így a beruházásokat is visszafogják. Ezzel tulajdonképpen arra kényszerítenek bennünket, hogy a pénzünket saját magunk fektessük be a várható haszon reményében, de az egyéni lehetőségeink alacsony volumene miatt így azok nem elegendők nagyobb beruházások finanszírozásához.

Sajnos a digitálisan nyilvántartott pontrendszeri adatok sérülékenységének lehetősége is adott, azonban a sok helyen, és elsősorban az adott régióban elsődlegesen nyilvántartott adatok egy központi adatbanki hekkelés veszélyét és kárát el tudják kerülni, az egyszerűbben nyomon követhető és kivédhető.

A közösség érdekeinek figyelembe vételével a fejlesztések a közösség nyilvánosságra hozott igényei alapján keletkeznek, nem pedig az egyének ötleteléséből. Az igények bejelentésekor többségi vélemény alapján eldönthető, hogy az adott területen a kívánt fejlesztéseknek mi a rangsora, illetve egyáltalán van-e rájuk szükség, felesleges vagy értelmetlen, legrosszabb esetben környezet károsító az elképzelés. A pontrendszer esetében, amikor a közösség határozza meg a fejlesztési igényeket, a forrásokat ebben az esetben is a kiválasztott megvalósító személy vagy apparátus rendelkezésére bocsátja. Mindezt vagy a pontrendszerben gyűjtött pontjainak felhasználásával teszi, vagy a tágabb régiónak megfelelő fejlesztés esetén az érintett terület pontjai is fedezetet nyújtanak a megvalósításhoz. Lényeges, hogy a fejlesztésnek nem a haszonszerzést, hanem a közösség által elfogadott vagy meghatározott célokat kell elérnie, és nem egy személy (befektető) vagy cég (bank) önös érdekeit kell szolgálnia. Egy lakópark létesítését például nem a területet megszerző tulajdonos határozza el üzleti érdekei, azaz haszonszerzés céljából, hanem az ottani közösség többségi döntése alapján lehet és kell azt elfogadni vagy elutasítani. Nem szabad csupán üzleti érdekből egy ilyen beruházást megvalósítani a területen élők megkérdezése nélkül, pláne, ha a szükséges infrastruktúrák nincsenek a megnövekedett igények arányában bővítve vagy fejlesztve.

Hasonlóan nem engedhető meg, hogy az ott élők megkérdezése nélkül olyan üzemek kerüljenek telepítésre, amelyek bármely szempontból környezetszennyezők, akár a zöldövezet csökkentése, zaj, por, vegyi mérgek kibocsátása, vagy pl. a közúti forgalom jelentős megnövekedése révén. Ilyen üzemeket telepíteni csak az adott területen élők többségi beleegyezésével lehet, valamint ha ebben többségileg érdekeltek (pl. munkahelyek létesítése a régióban). Mindemellett továbbá csak akkor fogadható el az, ha a környezet regenerálását a káros kibocsátással arányosan folyamatosan biztosítja az üzem, és az érintett közösség bármilyen sérelme esetén az üzem működése annak kiküszöböléséig fel van függesztve.

A jelenlegi hitelezési rendszernek az utófinanszírozás is egy jelentős hibája, adósságspirált gerjeszt, hiszen a projektben közreműködők a saját tőkéjükkel finanszíroznak, és a befektetésük megtérülése javarészt a hitelezőtől, de az adósságláncban elfoglalt pozíciójuktól is függ. A megvalósulás szakaszait a hitelező ügyintézőkön keresztül ellenőrzi a folyósításhoz, tehát itt megint lehetőség kínálkozik a korrupcióra, jogtalan előnyszerzésre.

Összességében a helyes gyakorlat az, ha a régióban eldöntött fejlesztéshez a források (terület, anyagok, eszközök) azonnal biztosításra kerülnek, a közreműködőket pedig az elvégzett munkájuk szerint díjazza érdemeik szerint pontozással a közösség.

Szót kell ejtenünk még a mesterséges intelligencia térnyeréséről is, hiszen fenti befektetői haszonszerzés érdekében már alkalmazzák azt az eredmény növelése érdekében. Egyre jobb algoritmusokat fejlesztenei ki a pénzmozgások figyelésére, amivel a profit optimalizálása biztosítható. Mindez az egyén és a közösség számára nem fogadható el, ezért kell a pénzt, mint egyetemes csereeszközt és értékmérőt kiiktatni a rendszerből, és átváltani a pontrendszerre, ahol az értéket a pénz helyett a közösség elismerése adja. Igy a mesterséges intelligenciának sem leszünk kiszolgáltatva, ami a befektetők megrendelésére az ő érdekükben forgatja a közösség megtakarításait, ráadásul a kölcsönök elbírálásához felhasznált algoritmusok is a befektetők megrendelésére készülnek, ami az igénylő megfigyelése alapján dönt annak hitelképességről. Ez a rendszer a közösség számára kedvező fejlesztéseket gátolja, és más vagyonos befektetőknek kedvez, akik a közösség érdekeit a saját haszonszerzésük mögé sorolják nemtörődöm módon.

Szintén elitélendő, hogy például az iskolák vagy egészségügyi intézmények létesítésekor az állam finanszírozása mellett a magántőke is bevonásra kerül, amivel együtt jár a befektetői igények ismételt érvényesítése, szintén a helyi közösség érdekeivel szemben. A bérlakás építésből például az állam teljes egészében kivonult, átadva a kezdeményezést a befektetőknek, akik sokszor még az állam támogatását is élvezik kapcsolataik révén. Nehezen érthető, hogy az államnak, aminek a helyi közösség érdekeit kellene védeni és érvényesíteni, tőkeerő híján elszalasztja az irányítás lehetőségét, valamint az üzleti lehetőséget is, hiszen ha a befektetőknek megéri bérlakásokat építeni, akkor az az államnak vagy a helyi önkormányzatoknak is hasznos lehetne.

Összességében a pontrendszer bevezetése és a pénz megszűnése a fenti problémákat teljes egészében kiküszöböli, mivel a helyi fejlesztési igények alapján egy beruházáshoz nem kell pénzintézet és befektető, mert a szükséges alapanyagokat az állam a helyi önkormányzatokkal karöltve a kreditrendszerben birtokolt pontjaik alapján azonnal rendelkezésre bocsátja, és a megvalósítást a régió tudja biztosítani az ottani vállalkozók révén, akik a végzett munkájuk alapján szintén pontozásban részesülnek. Ebben az esetben tud érvényre jutni a helyi közösségi érdek, ráadásul a helyi munkahelyteremtés is fontos pozitív lehetőség a lakosság helyben tartására.